„70.

Esténként, mielőtt elalszom, egy másik technikát gyakorolok, amelyben le kell feküdnöm az ágyamba, becsukni a szememet és ellazítani a testemet, és megfigyelni magamban a tudatnak azt a váltását, amikor az úgynevezett ébrenlétből átmegy az alvás állapotába. Meg kell figyelnem azt a pillanatot, amikor az alvás átveszi fölöttem a hatalmat.

Ezt folyamatosan csinálom néhány hónapon keresztül, de nem megy a dolog. Reggelente újra és újra arra ébredek, hogy elmulasztottam azt a bizonyos pillanatot. Viszont történt egy bámulatos dolog.

Valahányszor álmodni kezdek, rögtön felébredek arra a tudatállapotra, hogy elkezdődött a gondolkodás folyamata. Elmondom ezt Oshónak, aki azt feleli:

– Ez is nagyszerű eredmény. Ha alvás közben képes vagy arra, hogy felébredj, amikor az álom elkezdődik, akkor ugyanezt meg tudod tenni az úgynevezett ébrenléti állapotban is - és kéri, hogy folytassam ezt a technikát, majd elmagyarázza, hogy hogyan is kell dolgoznia egy keresőnek önmagán: vagyis ahogy egy tudós dolgozik a laboratóriumbában. A kereső laboratóriuma belül van, ahol egyedül kell dolgoznia, és türelmesnek kell lennie önmagával szemben. Ez nem egy olyan könnyű feladat, mint például levetni a ruhádat. Sokkal inkább olyan, mintha meghámoznád a saját bőrödet. Majd pillanatnyi hallgatás után még hozzáteszi:

– Én nem volta olyan szerencsés, mint te. Nekem nem volt mesterem, nekem egyedül kellett dolgoznom magamon. De neked szerencséd van, hogy van egy mestered, aki útbaigazíthat téged. - Aztán komoly arckifejezésemet látva nevetni kezd, és azt mondja:

– Sose komolykodd el a meditációt, viszont légy mindig őszinte és játékos. Ne azért csináld, hogy elérj valamit; csináld csak az öröm kedvéért.

Én csak hallgatom a szavait, melyek szeretetteli szívének csöndjéből fakadnak, ami az együttérzésen kívül nem ismer mást.