terjedelem: 576 old.
formátum: A5
rendelhető: igen
ára: 3.120 Ft (
Zarathustra: a táncoló isten
Zarathustra
A táncoló isten
Kommentárok Friedrich Nietzsche:
Így szólott Zarathustra című művéhez
Bonyolult egy kicsit az ügy. Nem közvetlenül Zarathustráról beszélek ugyanis, hanem arról a Zarathustráról, akit Friedrich Nietzsche talált ki. Az összes igazán mély gondolatot Nietzsche adja Zarathustra szájába. Úgy használta Zarathustrát, mint valami szimbolikus figurát. Pont úgy, ahogy Khalil Gibran használja Almustafát, aki teljesen a képzelet szüleménye. Nietzsche ugyan egy történelmi figurát választott, de a mód, ahogy használja õt, mégis kitalált. Tehát egyrészt ne feledd, ez itt most Nietzsche Zarathustrája – semmi köze az eredeti Zarathustrához. Másrészt pedig engem nem érdekel, hogy Nietzsche mit gondolt. Éppen úgy használom õt, mint ahogy õ használta Zarathustrát. Ezért tehát nem egyszerű a helyzet. Ez itt az én Nietzschém: Nietzsche az én Zarathustrám.
Friedrich Nietzsche talán a világ legnagyobb filozófusa. De valami másban is nagy, amiről a legtöbb filozófusnak még csak sejtése sincs: Nietzsche igazi misztikus.
Az ő filozófiája nem pusztán az elméről szól, hanem mélyen a szívben gyökeredzik, sőt némelyik gyökér még a valódi lényéhez is elér. Legnagyobb szerencsétlenségére Nyugaton született, ezért aztán soha nem látott közelről egyetlen misztikus iskolát sem. Elmélyülten merengett, de nem tudhatta, mi fán terem a meditáció. Gondolatai olykor mégis elérik a meditáció mélységeit, máskor pedig úgy szárnyalnak, akár csak Gautama Buddha szavai, de mindez a véletlen játéka csupán, teljesen spontán történik meg vele.
Soha semmit nem hallott a megvilágosodás módjairól, arról az ösvényről, amely az ember saját valójához vezet. Ezért aztán sok minden összezavarodott a fejében. Álmai a csillagok közt szárnyaltak, de az élete hétköznapi maradt: nem volt meg körülötte az a bizonyos aura, melyet csak a meditáció képes megteremteni. Gondolatai nem a véréből, a csontjából, a velőjéből jöttek. Pedig ezek nem akármilyen gondolatok! Csodaszépek, gyönyörűek, mégis valami hiányzik. S hogy mi hiányzik? Hát, maga az élet. Ezek így csak halott szavak, melyek nem lélegeznek, nincs meg bennük a szív dobbanása.
Mégis jó okom van rá, hogy róla beszéljek: ő ugyanis az egyetlen filozófus, beleértve a Kelet és a Nyugat összes filozófusát, aki legalább elgondolkodott azon, hogy micsoda magasságokba juthat el az emberi tudatosság. Jóllehet, ő maga mindezt nem tapasztalta meg… persze, hogy nem. Mégis megjelent nála egy igazán fontos gondolat: újra emberré válni. Az pedig, hogy a magas csúcsokról valaki visszamenjen a hétköznapokba, alászálljon a csillagokból a földre, soha senkiben nem fogant még meg.
Van benne valami Gautama Buddhából, talán tudattalanul hozta át a korábbi életeiből, és van benne valami Zorbából is. Önmagában egyik sem teljes. De Nietzsche a legjobb bizonyíték arra, hogy a kettő létezhet együtt, hogy akik elérték a legmagasabb csúcsokat, nem feltétlenül kell, hogy ott is maradjanak.
Sőt, nem is szabad ott maradniuk! Tartoznak valamivel az emberiségnek, tartoznak a földnek. Hiszen ők is emberi lénynek születtek, ugyanúgy sötétségben és nyomorúságban éltek, mint bárki más. Most pedig, hogy már látták a fényt, kutya kötelességük visszamenni, felrázni azokat, akik közben majdnem teljen elaludtak, és elmondani nekik az örömhírt: a sötétség nem minden, a tudattalanságot csak mi választottuk magunknak.